Tom, mindeközben már a gázpedált taposta, ezernyi gondolattal a fejében. Alig nézte az útszéli kresztáblákat, csak hajtott a cél felé. Majd mikor leparkolt a kiszemelt ház előtt, elszámolt tízig és ment becsengetni. Nem kellett sokat várnia, az ajtó kitárult előtte.

-         Tom? Te mit keresel itt? Reggel már mindent megbeszéltünk.

-         Nem mindent. És neked is szia. Változott a terv. Beszélhetnénk kicsit?

-         Most is azt csináljuk.

-         Dia… az, hogy az arcod felét látom a szinte résnyire nyitott ajtóból, az nem elég. Bemehetek vagy kijössz?

-         Gyere – egy lemondó sóhajjal tárta elfogadhatóan szélesre az ajtót a nő és beengedte rajta Mr. Sárm-ot. Ahogy belépett Tom, szinte elakadt a lélegzete is. Talán az ilyenek miatt nem lenne illő csak úgy beállítani hívatlanul másokhoz. Ha Tom szemszögéből nézzük a helyzetet, akkor mostantól csak hívatlanul jön ide. Hogy mit is látott? Dia csak egy lenge kis hálóingben állt az ajtó mellett. Mintha csak számított volna Tom érkezésére, pedig nem… nagyon nem.

-         Van itt rajtunk kívül valaki? – nyelt egyet Tom, magában remélve, hogy ezt láthatatlanul tette.

-         Mert nekem akarsz esni? – húzta fel az egyik szemöldökét a nő. Na még egy kis kacér mosoly hiányzik és a kérdés válasz lesz.

-         Úgy értem zavarok e? – utalgat.

-         Te mindig zavarsz. Mióta elváltak útjaink az óta. Még a gondolatod is irritál.

-         Ennyire azért csak nem. – lép hozzá közelebb – mi taszít bennem annyira? – kis vigyor is megjelent az arcán.

-         Még egy lépés Tom és a kért beszélgetésedből nem lesz semmi. – figyelmezteti.

-         Akkor már tényleg nem beszélgetnénk. – húzta szélesebbre a vigyorát.

-         Miért is jöttél? – lépett el előle Dia és beljebb ment a házban. Az ilyen viselkedése Diának, valamiért mindig is vonzotta Tomot.

-         Sandy miatt.

-         Ő most hol van?

-         Nálam.

-         Nem hoztad el? – emelte meg a hangját.

-         Nem. De elmondom miért…

-         Nagyon ajánlom, hogy komoly indok legyen!

-         Az. Voltunk Davidnél, aki bejelentette, hogy Ázsiába megyünk…

-         Menjetek. – von vállat.

-         Sandy is velünk jön.

-         Ő nem megy! Mondtam, hogy hozd haza!

-         Külön kérik, hogy ő is jöjjön, ha már ilyen szépen bevonult a köztudatba. Ígérem, vigyázok rá, amúgy meg Sandy akar jönni. Megkérdeztem.

-         Én csak a legjobbakat akarom a lányunknak, és ez nem az! Nem akarom, hogy ennyi idősen a média rágja szét szegényt. És benned sem bízok!

-         Kár, pedig Sandy szeret velem lenni.

-         Mindig is szerette a normálistól eltérő dolgokat… és valljuk be te sem vagy normális. Még szép, hogy szeret nálad lenni…

-         Még mielőtt megsértődöm, megpróbálom ezt bóknak venni.

-         Hajajjj, elég sokat tudnék neked bókolni.

-         Köszönöm, ennyi is elég lesz. Az egóm túlfényezésére nincs szükség. Így is kiválóan csillog. – emelte mellkasáig tiltakozásképp a kezeit. Viszont érezte, hogy még mindig nem győzte meg a nőt. – Akkor Sandy jön. Én előre szóltam, csak ezért jöttem, hogy ne akkor tudd meg, mikor már nincs ebben az országban.

-         Ki mondta, hogy elengedtem veled? – húzta vészesen fel a szemöldökeit.

-         Hát gondoltam arra hajlott a dolog…

-         Egyáltalán nem!

-         Mondd el, mit tegyek azért, hogy velem lehessen az úton!

-         Hozd haza. – kíméletlen hangon vágta Tomhoz.

-         Szóval azt mondod te megbízhatóbb vagy mint én? Nem tudom kitől szökött meg!

-         Ne merészelj felelősségre vonni!

-         Én? Ugyan… te is jössz velünk! – jelenti ki.

-         Tessék? – lepődött meg. – nem leszek veled egy légtérbe Kaulitz és amúgy is dolgoznom kell, amíg meg itt vagyok a suli is jó lenne, ha menne Sandynél, ha már ilyen jólelkűen beírattad, bár nem tudom, hogyan sikerült átjelentkezés nélkül. És még csak papírok sem voltak nálad, nem?

-         Ez had maradjon az én titkom, de pár kellő dolog, megvolt Sandy táskájában. Amúgy meg ennyi szabadnapot te is kivehetsz, kárpótollak minden elvesztett fillérért.

-         Minek nézel te engem? Nem vesztegethetsz meg.

-         Csak egy kis ingyen utat ajánlok fel neked és a lányunknak! Miért olyan nagy baj ez?

-         Soroljam? Sandy iskolás és oda kéne járnia. Hányszor volt suliban, mióta beírattad? Egyszer? Kétszer? Nem hiszem, hogy túl sokszor! A nagy gondoskodó apa, ugye? De arra nem figyel, hogy a lánya nem magántanuló és nem az utazós élet való neki, hiszen gyerek! Diák!

-         Én megyek be a suliba és elintézem a dolgot. Kikérem az anyagot, ami kell neki és eltud így jönni és, hogy nyugodt légy te is gyere, és akkor látod, hogy jó kezekben van a lányunk.

-         Ha ott vagyok, akkor már rögtön jobb kezekben lesz, az biztos.

-         Nos akkor? Hogy döntöttél? – kíváncsi szemek, amik manipulálni próbálják a nőt.

-         Rendben. Elmegyek. De külön szoba!

-         Meg se fordult a fejemben más lehetőség – adja az ártatlan elméjűt.

-         Egy percig se gondoltam, hogy Tom Kaulitznak dughatnékja lesz. – kissé ironikus.

-         Hogy beszélsz? – néz rá meglepetten, de észbekapott, kinek is mondja ezt és azonnal vörös árnyalatban tündöklött a feje.

-         Azt hiszem jó hatással van rád Sandy. – nevetett fel Dia. Talán mióta itt van és újra beszél Tommal, ez az első, amit a férfi is lát.