13. rész

Még most sem tudom felfogni, hogy képes volt velem ezt tenni! Most aztán kihúzta nálam a gyufát! Most mit csináljak?!

-          Ne haragudj- jött oda Bill. Képes most ilyenkor is idejönni?! Az eszem megáll!

-          Menj a francba oké?! – mérgesen néztem rá. – ne szólj most hozzám vagy meg talállak ütni! Ha eddig nem tettem, meg legalább akkor most tűnnél el a szemem elől!

-          Ne haragudj – hajtotta le a fejét.

-          Na húzzál de rögtön! – na erre most már eltűnt. Nemsokára kicsit lehiggadtam és mentem Vikihez. Tisztázni akartam vele minden félreértést, hátha meg tudom még menteni a menthetőt. Nyugodtan becsengettem az ajtón. Na jó ez enyhe túlzás hogy nyugodtan, de ki nem izgulna ilyenkor a helyemben? Nemsokára nyílt is az ajtó. Kidugta a pisze kis orrát. Elmosolyodtam rögtön viszonyt, ahogy jobban szembesültem a dolgokkal, az arcomra fagyott a mosoly. Teljesen ki voltak sírva a szemei. Szegény kis falatkám…

-          mit keresel itt Tom? – nagy szemeket meresztett rám. Istenem de édes még ilyenkor is ilyen meglepetten.

-          Beszéljük meg, kérlek…- néztem rá szépen. Minden tőlem telhetőt meg akarok tenni érte. Mindent rendbe fogok hozni!

-          Nincs mit megbeszélnünk Tom…- ellágyult a tekintete.

-          De igen is van! Mindent meg kellene beszélnünk!

-          Mi? Hogy a rajongók hisztériába törnek ki? Hogy elveszem a figyelmed? Hogy útban leszek és vagyok? Nézd, én nem akarok neked rosszat. Legyünk csak barátok jó?

-          Viki….- Ne mond ezt baby! Ne tiporj el mint valami undi pókot. A farkam is ágaskodik érted nem csak én. Kellesz, de nagyon!

-          Holnap megyek- puszilta meg lágyan az arcomat, majd bezárta az orrom előtt az ajtót. Bazz meg Bill! A francba már! Muszáj volt hazamennem. Otthon elpanaszoltam magam Georgnak.

-          Hát haver nem tudok mit mondani…- húzta el a száját barátom. Ilyenkor ez a bölcs kan mért nem tud mondani valami hasznosat?

-          Ne sírdogálj már! És még rám mondják, hogy gyerekes vagyok! – halottunk meg egy hangot.

-          Én azt hiszem, most itt sem vagyok- Georg máris elhúzta a csíkot fülét farkát behúzva én meg a hang irányába néztem.

Viki szemszöge:

Nagyjából összeszedtem magam és mentem haza. Otthon Betty már várt. Szinte elsírtam magam neki. Mindent elmondtam még a dilemmáimat is hogy mért nem lehetek Tommal. Tényleg nem vinne rá a lélek ha neki valami kicsike rosszat is tennék. Nagyon fájna a dolog. Aztán egyszer csak csöngettek.

-          ez ő lesz. Menj nyisd ki az ajtót oké?

-          Jó…- töröltem meg a szemeimet és kinyitottam neki az ajtót. Nagy szemeket meresztettem. - mit keresel itt Tom?

-          Beszéljük meg, kérlek…- nézett rám hihetetlen szemekkel. Pont olyan tekintettel, amibe beleszerettem. Szinte a szívem majd kiugrott a helyéről.

-          Nincs mit megbeszélnünk Tom…- próbáltam szépen gondterhelten nézni rá de csak ellágyulva tudtam.

-          De igen is van! Mindent meg kellene beszélnünk!

-          Mi? Hogy a rajongók hisztériába törnek ki? Hogy elveszem a figyelmed? Hogy útban leszek és vagyok? Nézd, én nem akarok neked rosszat. Legyünk csak barátok jó?

-          Viki….

-          Holnap megyek. – pusziltam meg lágyan az arcát és bezártam az ajtót előtte. A földre roskadtam sírva és ránéztem Bettyre. – Nincs erőm egyedül bemenni holnap. Nem megy. Egyszerűen nem megy…