A legszebb karácsonyi ajándék

A karácsony a szeretet ünnepe. Mindenki mást kap ajándékba, mégsem az ajándék számít igazán hanem az érzés. Legalább is mindenki ezt mondja, és valószinüleg igazuk is van, én ezt nem tagadom, teljesem elfogadom ezt a tényt. Viszont el kell mondjam a történetemet nektek. Az én legszebb karácsonyi történetemet. Itt az érzés is a fontos, de én akkor is a legszebb karácsonyi ajándékot kaptam. Életemben először éreztem azt hogy mégis, igenis, létezik a Mikulás vagy a Jézuska. De nem akarlak titeket váratni semmivel sem. El is kezdem mindennek a legelején:

Hol volt hol nem volt,volt az Óperenciás tengeren és a varázs üveghegyen is túl,ahol most tél honol, volt egy olyan város, mint ez. Nem volt tágas, mégis mindenki elfért benne. Házai különfélék, hol gazdagan díszített, hol csak éppen adatott egy kis díszecske. Utcáinak szűkös rengetegében meglapult egy ilyen díszes piciny házacska ahol egy kicsi lány még ébren volt. Már rég aludnia kelett volna de úgy érezte, a szíve kívánságát meg kell ossza. Ígyhát az ablakhoz osont.

- Kedves Mikulás! Kérlek! Tudom hogy már úton vagy, de kérlek hallgass meg…- a kicsinyke lány halkan súgta a szavakat hisz nem egyedül volt a szobában, kis testvére már mélyen aludt, de ő mégis ott gubbasztott az ablaknál és csak a sarkcsillaghoz beszélt – Szeretném ha kapnék egy embert aki igazán szeret. Tudom hogy anya és apa vigyáz rám, de szeretnék egy embert akivel családom lehet. – kicsiny volt még a lány, mulatságos kérés volt a szájából, mégis őszintén kívánta.

Szenteste, a világ másik táján, ugyan igy egy kisfiúcska settenkedett az ablakához. Nem igazán írt levelet, mondván ő a nagyfiú,de szíve mélyén hitt a Mikulásban.

-          Kedves Mikuslás… Nagyon jó fiú voltam egész évben. Tudom hogy most nem irtam neked levelet, de hiszek benned. Kérlek szépen hozzd el nekem a szerelmet. Ne nevess ki, de szeretnék egy lányt aki ugyan úgy szeret engem mint én őt.

Teltek és múltak az évek. A Mikulás gyárjában a manók dolgoztak, de a két fél sosem kapta meg még amit akart. Hitük kezdett lankadni, hiszen ha már évek óta titkon ugyan azt kívánják , de nem kapják meg, nem csoda. Vagy mégis?

-          Mikulás! –szólította meg egy manó, a piros ruhás embert.  Készült már a szent estére hiszen nagy küldetése van. Mindenkinek ajándékot kell vinnie.

-          Mond csak Bernárt, halgatlak kedves manóm…- nagy figyelemmel fordult felé az öreg.

-          Két emberről lenne szó. – Adta át a két nevet. – Mindketten jó emberek, összeillenek. Kívánságuk ugyan az. Megérdemlik az ajándékukat.

-          Hmm... –eltünödik egy percre-  mondasz valamit kedves manóm. Hohohohó! –nevetett fel hirtelen- évtizedik kérni ugyan azt. Megkapják hát! Hohohohóóó!! – azzal odasétál egy hódömhöz és a kezébe vette,- legyen meg hát a kivánságuk. –azzal megrázta a gömböt.

Eközben a kisvárosban, a felcseperedett fiú, aki az álmait elérte, mégis szomorú legbelül. Szenteste koncertet adott százezrek előtt, álmát éli, bandája van, buknak utána a csajok, de neki hiányzik még valami. Sokszor kinevette testvérét hogy szerelmet vár,mégis be kell lássa, neki is erre van szüksége.Most pedig egyedül járja az utcákat elmerengve. A lány aki fiatal hölgyé cseperedett, most  fagyoskodik egy koncert helyszin bejárata elött. Nem fért be, lemaradt. Szomorúan felsóhajtott és ballagott hazafele. Mindketten érezték ,mozog aladtuk a föld, de arra kellett eszméljenek hogy egymásba ütköztek. Talán a sors keze miatt? Nem. Megértek az ajándékukra, de egyik sem vette észre

-          Ne haragudj, nem tudom mi történhetett.- segítette fel a lányt a fiú. Egyböl elveszett a kék szemeiben. Látta benne a varázst. Azt amit más lányéban sosem. A nagy macsónak megdobbant a szíve. Le sem tagadhatta.

-          Én sem de, semmi baj. – állt fel a lány, majd felnézett a fiú szemébe. Úgyérezte elnyelte valami. Látta a fiú barna szemeiben a csillogást. Végignézett az arcán, a vonásain. Szemei mély csokoládé barna, amiböl sugárzott az érzelem, arca pozsgás, fitos orra és telt ajkai amiben egy pircing csillant, mosolyt csalt az arcára. – te jól vagy?

-          Én igen- elmosolyodott a fiú. – és te?

-          velem minden rendben- söpörte le magát a lány.

-          Hogy hívnak? – kérdez rá kiváncsian a fiú. Nem szokott csak úgy ismerkedni, valami pedig mégis kihozta belőle. Talán a lány.

-          Titok! – mosolyodott el a lány.- mért téged hogy hívnak?

-          Tom… - aprón felnevetett a fiú. – mostmár elmondod? Hogy hívnak? – kérdezte meg ismét.

-          Titok! – felelte a lány ismét és most ö kuncogott fel.

-          Nos, kedves Titok. Innál velem egy forrócsokit?- a fiú izgatottan nézett a hölgyre. Elvarácsolta őt a mosolyával, a titokzatosságával.

-          talán…- karolt bele a fiúba és együtt mentek egy kávézóba.

Idő közben eleredt a hó, de annyira jól érezték magukat hogy még ezt sem nagyon vették észre.

-          Mit csinálsz kincsem? – ölelt át hirtelen, hátulról  Tom.

-          Semmit. – elmosolyodva csókoltam meg. – Csak megirtam a karácsonyi történetemet…

-          Hmmm…. muti! – azonnal kikapta a kezemböl a gépet és belenézett.

-          Na ne máááár! –vettem el tőle mire az ölébe húzott. Mélyen a szemembe nézett ahogy én is az övébe. Mintha olvasott volna a fejemben. Egyszerre szólaltunk meg.

-          Te vagy életem legszebb karácsonyi ajándéka…