2. rész – Hurt

Másnap nem volt kedvem dolgozni menni. Egyszerűen görcsbe rándult a gyomrom, ha arra gondoltam, hogy Tom is ott lesz. Ez a Tom. Az új, felnőtt Tom. Nem is reggeliztem és Matt is többször kérdezgette, hogy biztos jól vagyok-e. Igen, sajnos van egy ilyen tulajdonságom, hogy nem tudom elrejteni az érzelmeimet és minden gondolatom, érzésem azonnal kiül az arcomra.

-      Lia, ha van valami, nekem nyugodtan elmondhatod. Rám mindig számíthatsz.

-      Tudom, Matt, de nincs semmi baj. Kicsit sok volt ez a tegnapi nap. Megismerkedni mindenkivel, felfogni egyáltalán, hogy mit is kell majd csinálnom. Ennyi az egész.

-      Biztos, hogy csak erről van szó?

-      Igen, tudod, hogy elmondanám, ha lenne valami más is.

-      Igen, tudom.

Nem szeretek hazudni neki. Nem mintha olyan gyakran előfordulna, de mégis rossz érzés, hogy becsapom. Viszont mit mondhatnék neki? Hogy egy olyan sráccal dolgozok együtt, akiért régen odavoltam, de most nem is köszönünk egymásnak? Vagy megtiltaná, hogy ott dolgozzak vagy minden lépésemet ellenőrizné. Nem, nincs szükségem egy felesleges veszekedésre.

Mikor megérkeztem, a srácok még aludtak. Legalábbis csak David és még néhány ember járkált a stúdióban.

-      Menj már fel légy szíves és nézd meg hogy állnak a srácok. Lassan kezdeni kéne a munkát. – küldött fel David.

-      Rendben.

Felmentem. A konyhában éppen Gustav és Georg reggelizett.

-      Jó reggelt! – mosolyogtam rájuk.

-      Neked is. – köszönt vissza Georg.

-      Az ikreket keresed? – kérdezte Gustav.

-      Igen. Hogy állnak?

-      Nem tudom, de ha gondolod, megnézheted és szólhatsz nekik, hogy siessenek. Felmész és balra a második ajtó. – igazított útba Gustav.

-      Oké, köszi.

Kopogtam az említett ajtón, de nem kaptam választ. Ismét kopogtam, de már hangosabban. Hallottam, hogy valaki szöszmötöl odabent, majd pár másodperc múlva nyílt az ajtó. Tom állt előttem. Most ez zavart a legkevésbé. Kicsit nehezemre esett a szemébe nézni, mikor ott állt előttem egy szál boxerben, kidolgozott felsőtestét szabadon hagyva.

-      Ööö…nem akartalak zavarni, de David kért meg, hogy jöjjek fel és sürgesselek meg egy kicsit, mert már kezdené a munkát.

-      Jó, majd megyek. – mondta közönyösen és már zárta volna be az ajtót.

-      Várj. – szóltam közbe.

-      Igen? – tárta ki az ajtót csodálkozva.

-      Billnek is szólnál? Vagy őt hol találom?

-      Itt mellettem. – mutatott balra.

-      Itt melletted. – ismételtem. – Oké. Köszi. – mondta és már sétáltam is az ajtó felé, előtte azonban akaratlanul is bepillantottam Tom szobájába, mielőtt bezárta volna az ajtót és egy lányt láttam meg az ágyában.

-      Szia. – lépett ki Bill egy teljesen más szobából.

-      Ó, szia. Tom azt mondta, hogy itt vagy. – mutattam az ajtóra.

-      Igen, de a fürdőben voltam. David küldött? Jellemző. De igaza van, mindig késésben vagyunk.

-      Nem akarok beleszólni, de Tomot nem sürgetnéd meg, mert nem úgy tűnt, mintha én olyan nagy hatással lettem volna rá. Ráadásul a vendége miatt nem hinném, hogy olyan hamar elkészülne.

-      Van nála valaki?

-      Mintha egy lányt láttam volna bent.

-      Oké, menj csak. Majd beszélek vele.

-      Köszi.

A három srác elég hamar lent volt a stúdióban, Tomra azonban még egy óra múlva is vártunk.

-      Bill, lassan már én fogok felmenni, de annak nem lesz jó vége, te is tudod. – nézett az órájára David.

-      Oké, megnézem.

5 perc múlva visszajött.

-      Még kikíséri a vendégét és jön. – mondta.

-      Most jöjjön, majd Lia kikíséri. Megtennéd? – nézett rám.

-      P-persze. – dadogtam.

Naná. Ez hiányzik nekem. Billel felmentünk, ő Tommal ment a stúdióba, én pedig a lánnyal a hátsó kijárathoz.

-      Bill azt mondta, hogy most nincs rendelkezésre áll sofőrjük, úgyhogy én foglak elvinni. – indultam el az egyik kocsi felé.

A lány nem szólt semmit. Jobban megnéztem és teljesen átlagos, egyszerű lánynak tűnt. Pedig azt hinné az ember, hogy Tom a cicababákra bukik, de ez a lány valahogy más volt. Mintha csalódott lett volna.

-      Te hogy bírod? – szólalt meg útközben.

-      Micsodát?

-      Velük lenni egész nap.

-      Ó, még nem vagyok itt olyan régen. De miért? Régóta ismered őket?

-      Nem. Tegnap találkoztam Tommal és elég bunkó volt. A többieket nem ismerem.

-      Megkérdezhetem, hogy kerültél ide, ha Tomot bunkónak tartod?

-      Tegnap elmentünk megünnepelni az egyik barátnőm szülinapját és ott találkoztunk. Már én is eléggé kész voltam és Tom sem volt éppen józan. Kiszúrt magának, azt mondta, hasonlítok egy lányra, aki fontos neki. Aztán elkezdett bunkón viselkedni, végig azt ecsetelte, hogy fog megdugni. Először elküldtem, de aztán csak jött utánam és végül beadtam a derekam. Azt mondta, jöjjünk el hozzá és majd reggel hazamegyek. Eljöttünk, smároltunk meg ilyenek, de mikor az aktusra került volna a sor, haboztam. Nem akartam lefeküdni vele, aztán győzködött, egy kicsit erőszakoskodott is és végül belementem. – hajtotta le a fejét.

-      Megbántad?

-      Igen. Én nem vagyok ilyen. Ráadásul ez volt az első. – sírta el magát. – Nem így akartam elveszíteni. Nem vele. Azzal akartam, aki igazán fontos nekem és akit szeretek. Nem pedig Tommal, akinek egy lány csak egy éjszakára kell.

Lehúzódtam és megálltam. Adtam neki egy zsebkendőt, próbáltam vigasztalni, nyugtatgatni, de nem nagyon sikerült. Nem is tudtam, mit mondjak.

-      Nyugodj meg. Fogsz találni egy olyan pasit, akinek fontos vagy és akivel szerelemből fekhetsz le. Addig pedig próbáld meg elfelejteni, ha ilyen rosszul esett. Tudom, hogy nem könnyű, de idővel könnyebb lesz. Beszéld meg valakivel, akiben megbízol, akire számíthatsz és aki tud tanácsot adni vagy meg tud nyugtatni.

-      Rendben.

-      Mindjárt ott vagyunk. Mehetünk?

-      Igen.

Még szipogott, mikor megálltam a házuk előtt.

-      Köszönök szépen mindent. – mondta mielőtt még kiszállt. – Örülhetnek, hogy veled dolgozhatnak.

-      Köszi. További szép napot! – búcsúztam el tőle.

Legbelül azonban tudtam, hogy egy ilyen esemény után nem a szép lesz az a szó, ami jellemezni fogja a napja további részét. Ahogyan az enyémet sem. Egyszerre voltam megbántott, csalódott és dühös. A legrosszabb párosítás.