4. rész – You Make Me Feel

Elszaladt az idő és már késésben voltam, így nem mentem haza átöltözni.

-        Lazára vetted. – vigyorgott Bill, mikor meglátott.

-        El sem hinnéd, milyen kényelmes.

-        Tudom. Én is szeretek melegítőben mászkálni.

-        Jó reggelt! – köszönt Georg két puszival. – Csini vagy.

-        Ki csini? – bukkant fel mögötte Gustav, majd Tom.

Tomra néztem, de ő rögtön elkapta a tekintetét és másfelé nézett.

-        Ma tartunk egy kis házibulit. Csak így négyen. Nincs kedved csatlakozni? – kérdezte Gustav. – Már, ha a srácoknak nem gond.

-        Nem is tudom. Én négy sráccal?

-        Jaj, nem lesz semmi. Iszogatunk, beszélgetünk, játszunk. Ennyi.

-        Meglátjuk.

-        Azt hiszem, megint én foglak meggyőzni. – mosolygott Bill.

-        Próbálkozz csak.

Mint kiderült, David adott nekik négy szabadnapot és ezt kihasználva, ma este itthon buliznak, a továbbiakat pedig majd meglátják. Billel végül annyit beszéltünk, hogy beadtam a derekam és megígértem, hogy átjövök. El sem hiszem, hogy tényleg meggyőzött. Annyit és olyan gyorsan beszélt, hogy tulajdonképpen nem is tudtam nemet mondani.

Matt nem volt otthon, így hagytam neki egy cetlit, hogy nem alszok otthon és majd másnap találkozunk.

-        Hahó! – léptem be a konyhába.

-        Szia. – jött elő Bill a nappaliból.

-        Nahát! Micsoda változás a reggelhez képest. – mért végig Georg, amitől egy kicsit zavarba jöttem.

-        Bill. Beszélhetnénk? – kérdeztem.

-        Persze. Gyere! – mentünk be a fürdőbe.

-        Már délután is mondtam, de Tomnak nem gáz, hogy itt vagyok? Nem akarom, hogy azért ne érezze jól magát, mert én is eljöttem.

-        Beszéltem vele. Visszavesz egy kicsit.

-        Egy kicsit.

-        Tudod, hogy értem.

-        Oké. Remélem, neked lesz igazad. Mehetünk?

-        Persze. Nekem még van egy kis dolgom, de menj előre.

-        Rendben.

Bezártam az ajtót és a konyha felé menet meghallottam az onnan kiszűrődő hangokat.

-        Nem fogok bocsánatot kérni. – mondta Tom.

-        És akkor most mi lesz? Már reggel is késsel lehetett volna vágni a feszültséget. – Georg.

-        Nem fogok neki beszólni, rendes leszek, de nem fogok bocsánatot kérni. Pont.

-        Hahó! – léptem be.

-        Ó, szia! – ölelt meg Georg.

-        Szia. – köszönt halkan Tom.

-        Na? Kezdhetjük? – érkezett meg Bill is.

A fiúk előkészítették az italokat, leültünk az asztalhoz, koccintottunk, majd beszélgetni kezdtünk. Ők is és én is egyre közvetlenebb lettem és olyan dolgokról is beszélgettünk, ami amúgy nem biztos, hogy szóba került volna köztünk. Tom és Georg volt az, akik elég hamar jól érezték magukat és kitalálták, hogy játszunk felelsz vagy merszet. Mondanom sem kell, hogy talán én féltem a legjobban ettől. Érthető módon. Futottunk egy pár bemelegítő kört, hogy én is belerázódjak az itteni dolgokba, aztán előkerültek a kínosabb kérdések.

-        Felelek. – mondtam.

-        Oké. Mikor szexeltél utoljára? – vigyorgott Georg.

-        Hm. Azt hiszem 5 napja.

-        Komolyan?

-        Ezen mi olyan meglepő?

-        Várj. Van barátod?

-        Egy kör. Egy kérdés. – mosolyogtam.

-        Jogos. – állt az én oldalamra Bill.

Egy ideig nem kerültem sorra, majd ismét Georg kérdezhetett tőlem.

-        Van-e olyan személy, akit utálsz? Ha igen, ki az.

-        Nincs. – válaszoltam, mire Tom meglepetten kapta fel a fejét.

-        Ugye tudod, hogy csak igazat mondhatsz?

-        Igen. Jelen pillanatban nincs olyan személy, akit utálnék.

Kicsit kezdtem feszült lenni, ezért Billel megittunk még egy felest. Folytatódtak a kínosabbnál kínosabb és a viccesnél viccesebb feleletek és tettek.

-        Miért nem mondtad, hogy van barátod? – kérdezte Georg.

-        Nem került szóba.

-        Vagy csak nem számít neki. – mondta Tom.

-        Mondja ezt az, aki itt jópofizik, de bocsánatot kérni már nem hajlandó. – vágtam vissza.

-        Hallgatóztál. – állapította meg.

-        Amit te pontosan tudtál. Nem véletlenül hangsúlyoztad, hogy nem fogsz bocsánatot kérni.

-        Titeket össze kéne zárni. – nevetett Gustav.

-        Azt hiszem, ott semmi nem maradna épségben. – mosolygott Bill is, mire egy kicsit oldódott a hangulat, de én még mindig dühös voltam, főleg Georgra.

-        Bill. Felelsz vagy mersz? – váltott gyorsan témát Gustav.

-        Merek.

-        Hm. Igyál meg Liával egy felest.

-        Ez most komoly? – kérdezte Georg.

-        Úgy, hogy nem használhatjátok a kezeiteket.

-        Remélem, azért koccintani nem kell. – mondta Bill.

Kitöltötték nekünk a feleseket, egymás mellé álltunk, szájjal megfogtuk a poharakat és megittuk. A fele ugyan kifolyt és nagyon rossz élmény volt így inni, de a többiek szerint vicces volt.

-        Azt hiszem, kimegyek a fürdőbe és lemosom a nyakamról ezt az izét. – mondtam.

-        Oké, addig összepakolunk. – Gustav.

-        Miért? Vége?

-        Ennek a játéknak igen.

Behajtottam magam mögött a fürdőajtót, megmostam az arcom, hogy egy kicsit felfrissüljek és kijózanodjak. Nem vettem észre, de egyszer csak bezáródott az ajtó. Megfordultam és Tom állt előttem. Megpróbáltam kikerülni, de nem hagyta.

-        Kiengednél? – mondtam egy sóhajtás után.

-        Nem. – rázta a fejét.

-        Nincs kedvem a hülye játékaidhoz. Pláne, hogy tök részeg vagy.

-        Ahogy te is.

-        Ezt most hagyjuk. Szeretnék visszamenni.

-        Szerintem pedig maradni szeretnél. – ölelte át a derekam.

-        Mit… - kérdeztem volna, de nem tudtam befejezni, mert megcsókolt.

Teljesen elszállt a dühöm. Szenvedélyesen, erősen csókolt meg. Finom ajkai csak úgy falták az enyémeket. Visszacsókoltam. Aztán hirtelen észbe kaptam, elhúzódtam tőle és felpofoztam, mire ő megszorította a csuklómat.

-        Mégis mit képzelsz? – kérdeztem.

-        Neked sem volt ellenedre.

-        Engedj el.

-        Parancsolj. – engedte el a csuklóm, én pedig elindultam az ajtó felé.