Sandy látta, hogy ki dobbantgat Tom háta mögött, aki miatt a férfi mondhatni majdnem maga alá csinált. Egy amolyan „sose változol, apa” sóhajt ejtett a lány.

-         Dia én nem úgy... Georg! – nézett nagyott Tom, miután megfordult. Nem is tudta, hogy most örüljön e, hogy nem Dia van a háta mögött, hanem a haverja és így szivatja.

-         Ezt a kis káromkodást, ha Dia meghallja... – széles vigyorban jelent meg a basszeros arcán a csíny.

-         De nem fogja…! – morgott Tom.

-         Majd lejátszom neki – sejtelmes vigyora mindent elárult.

-         Mi??? – meredtek ki a fiatalabb férfi tagnak a szemei, mire Georg felmutatta a bizonyítékot nyújtó készüléket, a mobilját.

-         Ígérje meg a kis görcs, hogy nem vág többet tökön és kitörlöm, ellenben megmu... – kezdte az alkudozást, ám befejeznie nem sikerült, ugyanis Sandy gondoskodott, másfajta hangok kikényszerítésére a basszerosból. És csak egyetlen mozdulatot tett a kezével a jól megszokott középpontba. Georg azonnal összegörnyedt az éles fájdalomra, így Sandy szintjére került, aki kikapta a kezéből a telefont és ki is ment a szobából. Tomon apai büszke kacagás szaladt végig.

-         Különben? – próbálta kiszedni az utolsó szavakat haverjából, és nevetett tovább.

-         Ne nevess! Látod milyen a lányod!

-         Büszke vagyok rá.

-         Hát én nem lennék.

-         Még jó, hogy nem te vagy az apja. – megy ki mellette nagy vigyorral.

Átment Sandy-hez. Nem nagy meglepetésére ott volt Dia is. Nem régen látta, tegnap. Mégis egyre szebbnek látja. Talán azért, mert nem fekszik alá és mert már egy ideje nőhiánya van. Vagy más, amire inkább nem is gondol, mert Sandy lenézi róla.

-         Szervusz Dia – köszönt az ágyneműt rendezgető nőnek.

-         Sandyhez jöttél. – szűrte le a nő.

-         Meglepődnél, ha azt mondanám, hogy nem? – vigyorodott el sármosan.

-         Nem… elzavarnálak. – Dia nem is nézett Tomra, csak feleselgetett neki.

-         Ne légy már ilyen rideg. – vetette be a kutya szemeit.

-         Tom… nem hatsz meg.

-         Nem is látod, mit csinálok angyalom.

-         Addig jó… és addig ameddig úgy veszem, hogy nem hallottam, amit mondtál.

-         Sandyre mondtam. – mentegetőzik.

-         A kis külön szobában van és nem hallja. Ne nézz hülyének.

-         Nem nézlek. Jó jó neked mondtam, és akkor? Mi van? Miért baj ez?

-         Mert úgy sem érsz el vele semmit, Tom. Csak megspórolok neked egy kis erőlködést.

Erre felhúzta a szemöldökét hitetlenül a férfi. Nem volt annyira messze a nőtől. Elé dobta a pólóját, ami a kezében volt. Diana nem kicsit meglepődött, az anyag láttán, ami elé zuhan az ágyra. Félt felnézni Tomra, de ha meg nem teszi meg, akkor a férfinek minden világos lesz, így inkább felnézett rá és kissé csalódott is lett és meg is lepődött, ugyanakkor kicsit meg is nyugodott. Megnyugodott, hogy nem ájul el a paradicsom láttán, meglepődött, hogy nem azt látja amire számított és csalódott is pont ezért, mert mégis csak nőből van és tisztában van Tom külsejével és annak rá gyakorolt erejével.

-         Most szivatsz? – rántotta össze a szemöldökét a lány.

-         Azt hitted, hogy félmeztelenül állok itt melletted, igaz? – széles vigyor csiklandozta a fülét.

-         Nem hittem semmit sem!

-         Igen? – vigyorgott és levette a felsőjét és azt is ledobta az ágyra. Élvezte, hogy ennyire le tudja dermeszteni a nőt, aki észre sem vette, annyira el volt foglalva Tom kockáin amőbázva, hogy a férfi már teljesen közel volt hozzá. Tökéletesen előtte. Tom észrevette, hogy a lányt sakkban tartja a teste. Gondolta mattot ad neki. Megfogta Dia kezét és a hasára tette, jó maga pedig erős kezei fogságába ejtette a nő testét és annak ajkait meg sajátjainak fogságába. A nő már nem látta értelmét ellenkezni, minekután nem is tudott volna olyan köd borult rá.

-         Fúúúj! – szakította meg az idillt a felnőttek cseppsége. Tom keze a nőt ölelve ökölbe szorult. Hát még mikor Dia eltolta magától.

-         Apád keresett – ment el mindkettejük szeme elől.

-         Kösz… - morgott Tom a lányára.

-         Most mi van? Anya nem kaja. Undorítóak voltatok. – fintorgott.

-         Látszik, hogy csepp vagy még ehhez. Nem most foglak felvilágosítani. – felkapta a kedvenc pólóját, amit ledobott az ágyra, és felvette, majd kisétált.

-         Hova mész? – pislogott utána a fiatal.

-         A fotózásra, ami miatt felkeltettek! – morogta hátra.

-         De azt mondtad arra én is mehetek!

-         Akkor mit állsz még ott? – egyre távolabbról hallatszódott apja hangja, majd rohant is utána.

Amint elmentek Dia csak akkor ment vissza a szobába. Nem akart egy szót se váltani ma már Tommal. Elég egyértelmű jelét adta most is, hogy gyenge felvenni a harcot ellene. Pedig nem érdemli meg Tom őt, legalábbis véleménye szerint. Az egyik póló ott maradt az ágyán, amit Tom ledobott. Így zárt ajtók mögött felkapta és mélyet szippantott belőle. Igen, még mindig kötődik a férfihez, holott anno nem voltak együtt valami hű de sokáig, mégis nyomot hagyott benne… Sandyn kívül.

Tom egy hírtelen jött fotózásra ment el a többiekkel és persze vitte magával Sandyt is, aki olykor jónak látta bepofátlankodni egy-egy képbe. Szabályosan le lett fárasztva mind a 4 tag. Azt mondaná az ember, hogy ugyan már, egy fotózásba mit lehet belefáradni, de mikor pózolgatni kell és megmondják, hogy hogyan is lenne a legjobb, hogy még ez kéne, na most így átöltözni, és egy egész vakolat az arcra, hogy ne csillogjon, az kimerítő. Nem beszélve az utána lévő vacsiról, amit Sandyvel kész kín volt ott átélni. Az ottani étkek nem igazán jöttek be neki és hangot is adott a dolgoknak.

Ahogy visszaértek a hotelbe, Tom vett egy zuhanyt. Lánya kitartóan ott volt mellette a szobában. A dísztárgyakkal játszogatott.

-         Sandy létszíves ne pattogtasd az üvegasztalon az üveggolyókat, mert így is szétmegy a fejem – dőlt be illatozva az ágyába egy fájdalmas nyöszörgés közepette.

-         Mitől?

-         Tőled.

-         Nem is csináltam semmit!

-         Ne veszekedjünk, mert hasadok!

-         Nem én tehetek róla, hogy fáj a fejed.

-         De igen te, és ne fárassz, kérlek. – mondta, és hunyorogva nézte lánya egyre szélesebb vigyorát. – mi van?

-         Tudod apa… ott fáj mindig, ahol a leggyengébb – vigyorgott, mire Tom csak szúrós pillantásokat mért a lányára, ami persze szintén fájt neki. Nem igaz hogy mindig a kis kölyöké az utolsó szó!