„    -      de anya! Én láttam! Nem én voltam! A piros szemű volt!- kétségbe esetten próbáltam az igazamat bizonyítani.

-         Elég legyen Vicky! Itt vagy 12 éves és még mindig azt hazudod hogy látsz embereket és rájuk kensz mindent! Azonnal menj fel a szobádba! – anyukám szinte tombolt,.

-         De anya…- Nagyon mérges volt, nem akart nekem hinni. Felszaladtam a szobámba és elkezdtem sírni.

A szokásos reggel. Minden csendes a rádióban megy a zene. „ ma a Tokio Hotel érkezik városunkba! Jegyeket lehet nyerni…” Na igen. A munkám nem egyszerű. Aszisztens vagyok, tanácsokkal látom el az embereket, nagyon jól megy a dolog. Na de a munka!

- ne ne ne ne! El fogok késni! Ezt nem hiszem el! Megesküdtem volna hogy ide tettem a kulcsom! – keresgéltem. Aztán hírtelen egy kulcs csörgés és az asztal alatt találtam meg a kis csomót.

-         Anya! Anya! Elkésem! Kérlek csomagolj uzsonnát! – szaladtam le a konyhába két perc múlva de megtorpantam a konyha ajtajában. Az egész padló vörösben úszott, a lélegzetem is elakadt. Az anyám a padlón feküdt, vérbe fagyva. Alig fogtam fel a dolgot, az ajtó hirtelen kivágódott és egyetlen kacaj hallatszott. Azonnal odakaptam a fejem és a vigyorgó vörös szemű állt ott…

-         Ezaz! Mindjárt ott vagyok! – leparkoltam a kocsimmal majd szaladtam is. - Minden meg van amit kértem?

 Akkor jöttem rá, az emberek nem fognak elfogadni. Mélyen magamba kell temetnem a dolgokat hogy megtudjak maradni valahol.

-         Igen persze! Tessék a kávéd, az újság és telefonáltak hogy a srácok már itt vannak. – Rossz olyan helyen dolgozni ahol az embereket szinte nem is ismerem, de ha ismerem is akkor ők biztos borzonganak.  Hírtelen nekimentem valakinek.

-         ooh! Ne haragudjon! Nem akartam! Ugye semmi baja?- felnéztem a férfira

-         Nem nincs semmi baj. – elmosolyodott. Édes istenem! Az a mosoly valami eszméletlen! Olyan szééép!

-         Mennem kell. Még egyszer sajnálom… - felmosolyodtam rá, majd beléptem a liftbe. Még egyet intettem az illetőnek, de a mosolyom azonnal lefagyott az arcomról. Ismét az a vészjósló vörös szempár. Az a bárgyú vigyor….- Vörösszemű….-leheltem.

Tom

-         Bill! Muszáj neked hajnalok hajnalán itt pattogni és felverni?! – néztem rá mérgesen az ágyamból.

-         Tom reggel fél 8! Nyolcra kell lennünk a másik hotelban és nem találom a fülbevalót!

-         Mégis minek kéne nekem a te fülbevalód?! – öltözködöm ásítva. – a szemceruzádat is nálam kerested és kiderült hogy a farzsebedben volt! És nem! Nem veszek neked másikat mert te ültél rá! Te törted el! És most kifele!

-         Jól van na! Hogy lehetsz ilyen hisztis reggelente?! Mintha nem is az ikrem lennél de komolyan!

-         Szervusz Bill! – csaptam rá az ajtót. Nem egészen negyed óra múlva lent voltam a halban. Mindannyian elindultunk a következő helyszínre. Meg kell mondjam hogy elég dögös a hely. Hát még a lányok!

-         Te Tom! Bökött meg Georg. – Mi lenne ha felszednéd azt a csajt? Képes vagy rá hogy megolvaszd még a lifthez ér?

-         Chh! Nem láttad te még a nagy Tom Kaulitzot vadászni. Na kuksizd a mestert! – odamentem a lány közelébe és egy óvatlan pillanatban elé álltam. Természetesen szegény belém jött.

-         ooh! Ne haragudjon! Nem akartam! Ugye semmi baja?- felnézett és láttam azonnal elpirul.

-         Nem nincs semmi baj. – elmosolyodtam. A szemei világos kék színű és szinte rikít. Nagyon igéző szemei vannak.

-         Mennem kell. Még egyszer sajnálom… - Még egyszer elmosolyodott de lassan az a mosoly eltűnt. Nem értettem hogy miért. Bezárult a fényes lift ajtó, pedig megkérdeztem volna.

-         Áááááááááááááááááááá!- Megláttam a liftajtó visszatükröződését. Én álltam ott talpig véresen, a szemeim nem csillogtak élettelien. Ijedtemben hátraestem. Csak egy elsuhanó árnyat láttam és minden elsötétült.